Élmények
Kikerics túra a Szársomlyón
Nagyharsány – Szársomlyó túra (Kikerics)
Túrák minden szerdán, csütörtökön, pénteken, szombaton, vasárnap 10:00 órakor.
A Szársomlyó Természetvédelmi Terület!
A hegy 1944 óta védelem alatt áll – mint a magyar kikerics egyetlen hazai termőhelye – , majd 1991-től az északi és a déli oldal is fokozott védelmi oltalmat kapott, így csak engedéllyel és kísérővel látogatható.
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósághoz történő előzetes bejelentkezés esetén eltérő időpontban is meg lehet ismerkedni a Szársomlyó egyedülálló természeti értékeivel, valamint a csúcsról (442m) elénk táruló páratlan panorámával.
A hetvennél is több itt tenyésző védett növényfaj közül, a megszűnt kétforintos hátoldalát díszítő magyar kikerics a hegy talán legismertebb botanikai ritkasága.
Programcsomagok a Villány-Siklósi Borúton
A villányi borvidék számos látnivalót és programot kínál az ide látogatóknak. Természetesen az itteni borászatok és boros pincék közül néhányat mindenképp érdemes meglátogatni, hiszen a helyi kultúra megismerése a borokkal kezdődik. Ezen kívül sok-sok látnivaló és élmény várja a vendégeket, mint például a bicikli-túrák, wellness élmények, fesztiválok és rendezvények, valamint a borászatok által kínált programok.
Borkóstolók
Fedezd fel a borvidék borait, tégy egy sétát a villányi pincesoron, térj be műemlék pincéinkbe, ízleld meg borainkat, ismerd meg a borvidék múltját a bormúzeumban!
Kulturális kalandozások
Eredj a Tenkes Kapitánya nyomába! Magyarország egyik legépebben maradt vára, tárt kapukkal vár. A Siklósi vár állandó kiállításai, a várbörtön, a bormúzeum mellett az udvari sütöde, az illatszertár és a szabóság interaktív programokkal készül a látogatóknak. A kisebbeket pedig Játékország várja!
Szakrális emlékek
A Máriagyűdi Bazilika a Villányi borvidék legszebb szakrális emléke és népszerű zarándokhelye. A kegytemplomtól keletre található szabadtéri oltár pár éve teljes felújításon esett át. Árpádkori templomaink ma is eredeti funkciójukat töltik be. Jellegzetes piros kupolájával a palkonyai római katolikus templom a borvidék egyik éke.
Bakancsot fel
Borvidékünk ikonikus hegye a Szársomlyó, amely számos védett növény és állatfaj otthona, ezért csak szakvezetővel látogatható. A villányi Templom-hegy ammoniteszei és kilátója kedvelt attrakció a természetjáróknak.
Wellness élmények
Gyógyvízre vagy wellness élményekre vágsz? Válaszd a Harkányi Gyógy és Strandfürdő vagy a Siklósi Thermal Spa szolgáltatásait! Érkezz akár a pároddal, családoddal, barátaiddal a fürdők különböző medencéi között biztosan megtalálod a nektek valót!
Helyi termékek nyomában
A helyi, ÉRTÉK! Kóstold meg sajtjainkat, joghurtjainkat, befőttjeinket, lekvárjainkat, házi tésztáinkat, füstölt áruinkat, fűszereinket, teakeverékeinket!
További információk:
Villány-Siklósi Borút Egyesület
7800 Siklós, Felszabadulás u. 80.
Tel: + 36 70 777 0998
E-mail: borut@villanyiborvidek.hu
Joe Bácsi Rezidenciája
Foglalj apartmant nálunk, ahol a Villányi borvidék különleges hangulatát, kiváló borokat és egy csipetnyi Toszkánát kínálunk.
Telefon
+36 70 397 9089
szallas@joerezidencia.hu
Cím
7800 Kisharsány, Pincesor u. 100.